Gabi 67

Engedd meg először is, hogy tegezzelek!
Szeretném azt, ha valóban az ismerősödként üdvözölhetnél, ezért fejembe vettem néhány alkalommal "megkereslek", és írok magamról, a gondolataimról, hogy valóban ismerősként kezelhess!
Igyekszem őszinte lenni, ha valami titkom van, azt nem írom le, de amit leírok, az a szívemből szól!

Ha kérdésed volna, szívesen válaszolok Neked!

Mi a legfontosabb, amit tudnod kell rólam?
Szerintem az, hogy hat gyermekem van.
Sokan megkérdezik tőlem, érdeklődve?: és mind egy apától?
Nos, igen, bár szerintem  (és remélem ezzel nem bántok meg senkit) sokkal inkább jellemző, hogy mondjuk  két gyerek van két apától! Persze aki kérdez nem feltétlenül bántani akar vagy ilyesmi, de még nem fejtettem meg, hogy lehet valakitől ilyet kérdezni!
Az is igaz, fő az őszinteség!

Talán sokan bolondnak tartanak, hogy hat gyermekem van ki ezért- ki azért, de elárulok egy titkot!
Nem szeretem, ha ezért megszólnak! Én sem szólok bele, hogy kinek hány lurkója van, nem megyek oda senkinek a picijéhez, mikor éjjel felkel, és nem én cserélek pelust sem. Nem én vészelem át a dackorszakot, az oviba menést, a sulis mindennapokat!
De azt joggal várom el, ha nekem az a döntésem, hogy ennyi kölyök vegyen körül akkor fogadja el mindenki az én őrültségemet!
Koldulni még úgy emlékszem nem mentem senkihez, ami pedig a betegségemet illeti...
Hát azt inkább ne emlegesse senki!
Igen volt két daganatos betegségem, (erről majd később nyilatkozom) de nem haltam meg, hanem élek, ne temessetek! Élnem kell!!! Engem ők éltetnek!

Tizenkét éves koromban azt mondtam: szülésznő, csecsemős,  óvónő vagy tanárnéni szeretnék lenni, mindegy csak gyerekekkel lehessek!
A szüleim nem engedték. Azt mondták, okos kislány vagyok, inkább a gimiben tanuljak tovább, ne az egészségügyiben, vagy az óvónőképzőben!

Akkoriban nem volt evidens a főiskola, már az nagy szó volt, hogy érettségiztünk. (a mi szüleink, jó ha az általános iskolát kijárták!).
Balga kislányfejemmel nem is gondoltam volna, hogy a gimi után, tanulhatok bárminek (sőt a tanárnéni főiskolát kell, hogy végezzen)

Szó szerint belebetegedtem a szüleim döntésébe!
A gimi első évében asztmás lettem, többet voltam kórházban , és betegállományban, mint suliban! Ha mégis bementem, minden tanár engem feleltetett, hogy legyen elég jegyem, aztán év végén persze közölték, hogy nem vagyok osztályozható, év elején vizsgáznom kell az egész évnyi anyagból, akkor mehetek másodikba!
Próbáltatok már nyaralás helyett, egész nyáron tanulni, mindenből?
Elárulom óriási élmény! Utáltam az egészet!
Másodikban állandóan tüszős mandulagyulladásom volt! Ugyanaz a forgatókönyv, mindig én feleltem, majd újra vizsgára küldtek!
Egy héttel a vizsga előtt a falhoz vágtam a könyveimet, és közöltem apámmal (ekkor anyu már meghalt), hogy én oda többet be nem teszem a lábam, írasson ki azonnal!!!

Hát látod ezért van nekem hat gyerekem!
Így lehettem és lehetek szülésznő,  csecsemős, óvónő, tanárnéni, és mindezt folyamatosan és egyszerre!

Viccesen azt szoktam mondani, hogy a férjem is 3 gyereket szeretett volna meg én is 3+3 az pedig ugye 6?

Igazság szerint Zozó, és Robcsi után arra gondoltam, nem szeretnék több gyereket, mert ha veszek 6 túró rudit, és két gyerekem van mindkettőnek 3-3 jut, de ha már három gyermekem volna akkor csak 2-2-2 rudi jutna!
Aztán láttam itt a faluban a Szegletes Marcsi gyermekeit, akiken ugyan nem virított Adidas cipő, csak ősi régi teddy bunda, de olyan földöntúli mosoly sugárzott az arcukról, amilyent én addig még sohasem láttam!
És akkor eldöntöttem jó lesz az a 2-2-2 felosztás!

Aztán, mikor 1997-ben méhnyakrák miatt ki akarták venni a méhemet, és én nem egyeztem bele, akkor úgy gondoltam, ha a Jó Isten megadta nekem a lehetőséget, és megmaradt a méhem kutya kötelességem egy kisgyermeket még a világra szülnöm!
láss csodát! 1997 december 23.-án este jöttem ki a második műtétről a kórházból, és 1999 december 23.-án este megszületett a negyedik fiam!

Aztán 2001-ben egy újabb rák, akkor azt gondoltam, snitt, ezzel vége, nincs több gyerkőc ezeket kell felnevelnem, bár már akkor is alkudoztam az orvosokkal mi lenne ha szeretnék még egy gyermeket!

Úgy néztek rám, mint egy sült bolondra! Más itt a halállal harcol, én pedig az életet, az újabb életet keresem?

Hát igen sohasem voltam egyszerű eset...

Aztán 2006 márciusában volt egy csúnya összeveszésünk a férjemmel, már össze is csomagoltam a cuccait, hogy le is út- fel is út, és akkor mint egy megszeppent kisgyerek azt mondta: De hát én szerettem volna tőled egy kislányt is!
Akkor én azt mondtam, OK. de akkor most és nem később! Nem akartam 40 felett szülni, hiszen egy gyermeket nem csak megszülni, felnevelni is kell! (anyám 48 évesen halt meg)
És akkor megtörtént a csoda! Orvosaim beleegyezésével, megszületett 2007 február 04-én Boglárka Gabriella! a mi kis zsiványlányunk!

Igenám! De...
Zozó és Robi kicsi korukban játszottak, néha még ma is együtt buliznak. Olivér és Bálint, bár éjjel nappal szekálják egymást, mégiscsak együtt játszanak, bicajoznak, rosszalkodnak!
De Bogi? Nagy a korkülönbség, ráadásul lány! Vele ki fog játszani? Most még imádják, de eljön az idő, amikor ciki lesz az idegesítő nyafka kishugival lenni!
Aztán meg ráadásul, mivel pici, meg még lány is, hát jócskán el lett kényeztetve, kellene valaki, aki letaszítja a trónról a kisasszonyt!
Nem akartam, hogy egykeként nőjön fel!
De sokan néztek engem emiatt is idiótának! Egykeként egy ekkora családban? Higgyétek el, tudom miről beszélek, nekem is van két nővérem és köztünk is nagy a korkülönbség!
Ezért hát belevágtam!
Az én kicsikém 2008 novemberjében született volna, de egy szörnyű májusi napon angyalka lett belőle!

Sokan vigasztaltak: biztosan beteg lett volna! De könyörgöm, akkor is az én gyerekem!
Tudom, ha ő megszületik, ma nem lenne itt az én drága Zétény babám! De nekem akkor is fájdalom volt, sokat gondolok rá a mai napig!

Mikor Boginál és Zétinél felajánlották a magzatvíz vételt (mivel vén vagyok, mint az országút) elutasítottam!

Volt aki úgy vélte felelőtlen vagyok!
Nos leírom még zárásként a gondolataimat, azért, hogy ezzel is jobban megismerj!

Nem én vagyok a jó Isten, hogy eldöntsem valakiről, éljen-e! Ez nem a Taigetosz!

Úgy vélem, ha beteg gyermeket kaptam volna Istentől, akkor azt kellett volna elfogadnom, Isten tudta volna, miért szánja nekem!
Másrészt a család nem feltétlenül csak a rosszat a szenvedést kapta volna osztályrészül, hanem tanulhatott volna igaz szeretetet, megértést, őszinteséget, toleranciát... stb.
De van erről egy őrült elméletem is!
Ki dönti el ki a normális?
Valóban mi vagyunk, akik ép végtagokkal, ép testtel, épnek tűnő elmével születünk?
A születésüktől fogva fogyatékos emberek őszinték!
Őszintén szeretnek, haragszanak, cselekszenek!
Mi pedig akik épek vagyunk? Alakoskodunk, hazudozunk, jópofizunk, álszenteskedünk! Nem merjük kimondani az igazat! Arról sem ha szeretünk, arról sem a ne adj Isten gyűlölünk!
Újra kérdezem ki a normális???

Persze, ha valaki úgy gondolja nem tudja, nem akarja felvállalni a beteg gyermekét, én nem ítélkezem, ehhez nincs jogom! Tiszteletben tartom a döntését, nem én élem a mások életét!
És ezt nagyon komolyan gondolom! Tehát senkit nem megbántani akarok, de az elején megígértem leírom a gondolataimat, mégpedig őszintén, hiszen csak így ismerhettek meg engem!

További gyönyörű napot mindenkinek és elnézést a zaklatásért!

Puszi  GABI
Hála Istennek az én gyermekeim nem betegek, és igyekszem őket is az őszinteségre nevelni!

Ha megengeditek ma a rákról szeretnék nektek írni, csak hogy ezt a rémes témát mielőbb letudjuk!

Az első találkozásom ezzel a szörnyeteggel még gyermekkoromból való. Az anyukám tüdőrákban halt meg! Mondjuk meg is tett érte rendesen mindent! Nem kicsit cigizett, az amúgy tbc-vel műtött tüdejével! (köszi anyu az örökségként rám hagyott asztmát!)

Tudni kell nem volt túl jó a viszonyunk!
Apám minden tőle telhetőt megtett a szeretett asszonyért, ám a halált nem tudta feldolgozni, súlyos alkoholizmusba menekült a tények elől! Akkor voltam 14 éves!

Szinte behívtam a magam életébe a rákot! Láttam a Tv-ben egy műsort, ahol arról beszéltek, hogy akinek az őse tüdőrákban hunyt el, annak nagy esélye van a nőgyógyászati rákokra! Ettől kezdve rettegésben éltem! Álmodtam, ahogyan a kórház folyosóján közli az orvosom a diagnózist, (rémálom volt, tán mondanom sem kell!)
Aztán bekövetkezett!

Ott álltam megsemmisülten 5 orvos gyűrűjében, akik a fejem felett tanácskoztak rólam!
Az én általam nagyon kedvelt és tisztelt orvosom, radikális műtétet javasolt! Méh és petefészek eltávolítást! 30 évesen!

Megszűntem volna nő lenni!
Azonban volt egy ember is az orvosok között, a főorvos, aki mondta, mondta a szöveget, vitába szállt az én orvosommal, amiért az, ki akarta venni a petefészkemet is, majd egyszer csak megállt a mondanivalója közben, és azt kérdezte: Maga akar még gyereke, ugye?
Mindezt úgy, hogy én egy szót sem szóltam, csak ezt látta rajtam!
Akkor elkezdte felvázolni a másik lehetőséget: Méhszáj amputáció!
Ne kérdezzétek miért, valamiért ez nekem úgy értelmeződött abban a sokkos helyzetben, hogy tőből levágják. Arra gondoltam, akkor mi tartja a babát odabent 9 hónapig?
Én nem engedhetem meg magamnak, hogy 9 hónapig feküdjek?
Akkor és ott ez lehetetlennek látszott... azonban

Emlékeztek mit ígértem? Őszinteséget!
Nos kaptam az arcomba ezt annak a fényében, hogy 3 fiam volt, a férjemnek egészen az év februárjáig egy külső kapcsolata volt egy hölggyel, aki megígérte neki, hogy megadja, amire én képtelen vagyok, és szül neki egy kislányt!
El tudjátok képzelni ennek fényében októberben azzal szembesülni, hogy egy műtét miatt ennek a lehetősége, hogy nekem legyen kislányom egyenlő a nullával!
Lélekben belehaltam!

Aztán eljutottam a nővérem orvosához, aki maximálisan támogatott az elképzeléseimben!
1997 decemberében újra műtötték a méhszájamat!
A férjem ordibált velem, hogy fejezzem már be ezt a csatát, ne azt nézzem, amit veszíthetek, de én ösztönösen és makacsul kitartottam! Hihetetlen vitáink voltak, mindeközben én makacsul meneteltem előre!
A szobatársaimtól is a kórházban kaptam hideget-meleget! Ígyhát azt az 5 napot fejemen fejhallgatóval és hosszú kitartó alvással töltöttem, hogy megszűnjön a külvilág, Hogy ne halljam és lássam azt az asszonyt, aki annyira elhanyagolta magát, hogy hihetetlen nagyságú daganat volt a méhében, és nekem papol, aki állandó vendége volt a nőgyógyászati váróknak, rákszűrés, és nem az élvezetek ürügyén!Aztán igazam lett! 1997 december 30.-án megjött a negatív szövettani eredmény!(az első műtétnél, rákos sejteket találtak)
GYŐZTEM!

Nem kellett nagy műtét, hosszadalmas kezelések, csak egy kicsi műtét.

Ezután jött még a gyönyör maga! 3 havonta rákszűrés, ami olyan fájdalmakkal járt, hogy el akartak vele altatni!
De, tudtam, miért harcolok, egy édes kicsi gyermekért!
És a harc sikerült, ma itt él velünk a mi Bálintunk, az ajándék  !

Bár nem volt egyszerű az érkezése!
Nem lehetett volna még orvosilag, nem akarta a férjem (hogy tartunk el mi 4 gyereket?)

Akkor most megint súgok egy nagy titkot!
Valaki figyel ránk ott felül!
Minél több a gyermekünk, nem nehezedik, sőt inkább kicsit könnyebbedik az életünk. Nem mondom, hogy nincs befizetetlen csekkem, nem mondom, hogy nincsenek elérhetetlen vágyaim, de mindig van valahogy, mindig van holnap…

(Vágyaim
Bár Párizsba már most mennék! (megnézném a Rómeó és Júliát, mert fantasztikus a francia nyelv!), ja és meg szeretnék tanulni franciául, elmennék Egyiptomba is, mert nagyon szeretem a művészetüket, ja és Pécsre, mert gimis koromban jártam ott és gyönyörű város! Meg még a Rám szakadékot is megmásznám, elmennék augusztus 19.-én éjszakai túrázásra valakivel (nincs valakinek kedve velem jönni?)
Szeretnék egy hosszúszőrű németjuhász kutyust, egy Philips Senseo kávéfőzőt, elmenni egy nagyot bulizni a nővéremmel, Prágába is vágyom, meg egy MBT cipőre (de a baromi drága!), meg arra is, hogy újra 63 kg lehessek (az meg baromi nehéz dió, igaz Norbi?).
Brad Pittre is gondoltam, de állítólag akkor lesz az enyém, ha felettünk száll repülőn és rámzuhan! Na mindegy, őt meghagyom a többi nőnek!

Most elköszönnék, várnak a feladatok…

Puszi mindenkinek

Gabi

Rák-Gabi  Második menet!

Mint azt már említettem, sikerül nekem magamnak „lehívnom” a rákot! Amint túl lettem az első megpróbáltatásokon, fejembe vettem, hogy akkor most nekem mellrákom lesz!
Ügyes kislány vagyok, ez is bejött.

2001 gyönyörű júniusában, egy szombat este mikor lefeküdtem aludni, oldalamra fordulva a hónaljam tájékán valami enyhén fájdalmas, kellemetlen valamit éreztem. Kitapogattam, hát valami csomó volt az.
Átaggódtam az egész hét végét, a férjem csitítgatott, milyen bolond vagyok, nem kellene minden kis ostoba csomóval, dudorral orvoshoz fordulni! De győzött a hipochonder énem, és hétfőn már a körzeti orvosnál voltam.
Mammográfiára szerettem volna beutalót, de nemigen akaródzott adni neki! (miért?)
Azt mondta, biztos nem lehet mellrák, hiszen 4 gyereket szoptattam! Valószínű tejmirigy gyulladhatott be! Könyörgöm, 7 hónapja nem szoptatok!
Kezemben a nagy nehézségek árán megszerzett beutalóval, felhívtam én balga a mammográfiát. Ahol is közölték velem, hogy szeretettel várnak 6 hét múlva! Erre én kifakadtam a telefonba! Hiszen itt a kitapintható csomó, mindenhol az folyik a médiából, hogy nem megyünk el rákszűrésre! Amikor itt a baj, el akarok menni, akkor pedig ilyen sokára hívnak be?  Én addig beleőrülök a bizonytalanságba! Mikor meghallották, hogy volt már előzőleg méhnyak rákom, akkor bepánikoltak, hogy Úristen, miért nem ezzel kezdtem, adtak egy másik időpontot, ami közel 3 hetes semmittevő várakozásra ítélt. Felvirradt a nagy nap, elmentem a vizsgálatra, s még aznap délután, a kisablak résén keresztül szinte hozzám vágták se, szó se beszéd a leletemet.
Kibontottam, és a latin szövegek mellett ott ordított az arcomba az elváltozás szó. Visszaléptem az ablakhoz, hogy ez most akkor mi?
Erre az asszisztens hölgy unott képpel közölte, hogy jóindulatú elváltozás.Én döbbent arccal kérdeztem, hogy meri ezt így kijelenteni szövettan nélkül?Azt felelte, sokéves orvosi tapasztalat! (mellesleg az a „tapasztalt” orvos már nem dolgozik itt, mivel zsinórban elrontotta a diagnózisokat, nagy tapasztaltságában! Vajon hány élet, hány sors bánja?)Nem tudtam megnyugodni, és útban hazafelé visszatelefonáltam. Az ügyeletes röntgenorvos, mikor meghallotta az előző betegségemet, a sebészetet jelölte meg új úti célként!Jöhetett az újabb meccs a beutalóért a háziorvossal, de győzött a makacsságom.A sebészeten aztán közölték, fogalmuk sincs, mi lehet az, de nem mellrák az tuti!Irány egy újabb irányvonal hematológia!A hematológián tetőtől talpig megvizsgált egy nagyon kedves doktor nő, aki folyamatosan azon csodálkozott, miért akarok én csontvelő donor lenni, hiszen az fájdalmas, és veszélyes, és különben is 63 kg-mal sovány vagyok hozzá!Erre én megkérdeztem: OK. Fájdalmas, de vajon annak, aki a betegséggel küzd, mi mindent kell kiállnia! Mennyi testi-lelki szenvedést!Ő továbbra is csodálkozott, de már rám hagyta. Megbeszéltük, ha negatív leletekkel visszamegyek, akkor lehet róla szó!(Sajnos, aki rákos, sem csontvelőt, sem szervet, de még vért sem adhat! Ez engem nagyon szíven ütött, hiszen mindig is szerettem volna, ha engem baj ér, a szerveim segíthessenek másokon, s így ez soha nem történhet meg!)
Három hét után érkezett vissza minden lelet, természetesen negatívan!
Irány vissza a sebészetre, ahol gúnyosan közöltem, örömmel tudatom, hogy nem vagyok aids-szes! Szabadkoztak, hogy az okozhat nyirokcsomó megnagyobbodást, csak éppen elfelejtették velem közölni, hogy ilyen irányban is vizsgálódnak!

Továbbra is tanácstalanul álltak azonban a problémám előtt, de kijelentették, ezt a csomót el kell távolítani, mert 3 hét alatt a duplájára nőtt!

Augusztus 30-án jutottam el a műtőasztalig.
Fél órás műtét után örömmel ébresztgettek, hogy jóindulatú daganat volt csupán, ez már ránézésre is látszott, és a fagyasztásos szövettan is ezt igazolja!
(Tudniillik a mellrák csápokat növeszt, de rám odafent vigyázott a jó Isten és tokba zárta a daganatot)Röpke két és fél hét után, mikor már századszor telefonáltam, mentem be személyesen a szövettani leletemért, közölte a sebész, hogy sajnos mégis rosszindulatú daganatról van szó. A torkom bedagadt, a hangom elváltozott, de nem sírtam, csak azt kérdeztem hogyan tovább. Erre a drága doktor nő előkapta a naptárat, gyorsan beírt következő műtétre, és szélsebesen felvázolta a helyzetet: összes nyirokcsomó ki, mellem egy harmada ki!
Erre a férjem közölte: Az ő felesége nem kísérleti nyúl! Irány a Kékgolyó!
 
A kedves-bűbájos körzeti orvosunk kérdésünkre kit keressünk hova forduljunk az onkológián, hanyagul odavetette, hogy csak be kell sétálni az utcáról!
Remek! Igazán segítőkész!

Egy kedves ismerősünk céges bulit rendezett, ahová hivatalosak lettünk volna. Zoli közölte vele, hogy sajnos nagy problémáink vannak, nem mennénk. Az ismerő addig-addig győzködte Zolit, míg elárulta mi a baj. Akkor Laci behívott magához, hosszasan elbeszélgettünk, és ajánlott egy remek sebészt, és egy kevésbé remek természetgyógyászt!

Első körben úgy emlékszem a természetgyógyász adott időpontot.
13. 000.- Ft-ért a következő dolgok történtek íriszdiagnosztika, és valamilyen akupunktúrás diagnosztika, ami alapján közölték, hogy emésztési zavaraim vannak, pl. székrekedésem?  Mikor közöltem, hogy köszi szépen, tudok én kakilni, erre azt mondták, akkor nőgyógyászati a dolog, vérzés zavaraim vannak! Remek erre az esély 50-50 százalék, mert ugye vannak azok a nők, akiknek vannak vérzés zavarai, és vannak, akinek nincsenek! Én ez utóbbiak közé tartozom! Ezután be kellett mennem a nagy fehér főnökhöz, aki folyamatosan telefonokat bonyolított. De arra azért a nagy kapkodásban maradt ideje, hogy miféle kutyabenge vakarékokat kellene szednem, amiket természetesen náluk be tudok szerezni potom 27.000.-Ft-ért (KÖSZI!!!)

A sebész?
Róla legközelebb!

Puszi.
Vigyázzatok magatokra

Gabi

Hú de szárazra sikeredett az előző két rákról szóló  levél!
Most olvastam újra!

Ígérem a rákról keveset agyalgok, förtelmes téma!

Magát a sztorit most nem is folytatom, inkább csak egy újabb gyagyás elméletet osztanék meg most veletek!

A rák nem csapás!!!
Amikor közlik a diagnózist, mindenki párhuzamot von: Rák=halál!

Hát kedveskéim ez nem feltétlenül igaz!!!
A rák=esély! Esély az életre! Igen, jól láttok, esély!
Miért? Nos elüt egy autó, megáll a szívünk, kész vége! De ha rákos vagy esélyt kaptál a harcra, küzdeni tudsz az életedért!
A rák ajándék. Nem szép, nem kellemes, de ajándék!

Emlékeztetőül, én decemberben leszek 12, októberben  8 éves!!!Mindenkit szeretnék ezúton megnyugtatni, ezzel együtt nem hülyültem meg, és Istennek hála két cicim van- két egész! Ha nem gond nem mutatom, meg, de remélem, elhiszitek! – nem plasztikáztak, csak szerencsém van, a hónom alatt lévő vágáson kívül nem látszik semmi!(Sőt a két picikém, Bogi és Zéti anyatejes babák! Igaz csak a nem műtött oldalon kapacitálok, de akkor is öröm)

Egy maradandó keresztem van. Ki kellett venni a nyirokcsomóimat (mivel Vácon addig sikerült elhúzni az időt, mígnem áttétes lettem), ezért rettenetesen dagad a jobb kezem!
Nem lehetne vele sem mosni, vasalni, főzni, takarítani, kerti munkát végezni, napozni, szaunázni. Bár ez utóbbi kettőt nagy duzzogva kibírom valahogy, de sajna nem írták fel tb-re a bejárónőt, így a háztartás az enyém maradt.

A legutóbb mondtam a barátnőmnek, Isten engem azért teremtett ilyennek, ha nevetni akar egy jót, csak rám néz!
A baloldalon a mellem nagyobb egy kicsit, a másik oldalon kompenzációként a karom akkora, mint egy jól megtermett elefántnak!

Nagyon édes barátnőm van! Azt mondta, én annyira nőből vagyok, higgyem el, ha belépek egy helységbe, ezt senki sem veszi észre, annyira átüt mindent a nőiességem! (Azért vannak a jóbarátok…) Aranyos tőle nem?
Bár anno Gizi néni általánosban 8. év utolsó napján, remélem, emlékeztek, mindenkit jellemzett! (ez a régi Lórántffysoknak szól)
Beképzelt módon a mai napig fülembe csengenek a szavai! Anita barátnőmre azt mondta nőies, nálam megállt, egy pillanatig elgondolkozott, és azt mondta, én vagyok az osztályban az igazi nő! (köszönöm Gizi néni!)
Nem gondolom én ezt magamról, de mi tagadás jól esett!

Újabb téma! Csajok Brad Pitt már foglalt, ketten jelentkeztek érte, a többiek szabadok, sőt bővítem a listát, itt van még a szállítóból a pasi (fogalmam sincs mi a neve, de ha összejön, majd drágámnak szólítjuk), meg Bruce Willis sem megvetendő… , sőt nem semmi a csibészes mosolya!
Továbbra sem jelentkezett senki, hogy jönne velem éjszakai túrára, pedig komolyan gondoltam!
20 km-es éjszakai teljesítménytúra budai hegyekben a Gyermekvasút környékén.  A túra Hűvösvölgyből indul az esti órákban, a szintidő 6 óra, és Széchenyi-hegy a túra célállomása. A túra érinti a Gyermekvasút állomásait, valamint a környék nevezetességeit, látnivalóit.
Kezdés: 2009 aug. 19 - 18:30
Vége: 2009 aug. 20 - 04:00

Ha nem jelentkeztek, kénytelen leszek  Bruce Willissel, vagy Michael Madsennel menni. Mehetnék mondjuk Sandra Bullockkal is, de könyörgök… egy éjszakai túrára?
Különben is, aki velem tart készüljön fel, hogy félútról cipelni fog, mivel nem vagyok edzésben, és kidőlök! Mármost ezt egy hölgy nem bírja ki (mármint a súlyomat!) Esetleg egy indiai elefántra gondolnék még, hátha az bírná a súlyomat? Talán ő sem? Lehet, hogy inkább moziba kellene mennem?
Nos ezen most el kell gondolkoznom!

SZiasztok sok puszi
Gabi

Hát újra köztetek!

Annyi minden történt velem mióta nem olvastatok…
Felsorolni is nehéz lenne!
Csaponganék most ezerfelé, de próbálok tervszerű lenni (bevallom számomra ez elég nehéz az én temperamentumommal)

A legutóbb a rákkal kapcsolatosan a sebésznél hagytam abba!

Bocsásson meg mindenki, aki borzasztóan komolyan veszi a személyiségi jogokat!

Amikor levélkéimben valakiről nem feltétlenül pozitívan írok, akkor nevének elhallgatása mellett teszem! (Hú de szépen fogalmaztam, te jó ég!)
Azonban, engedjétek meg nekem, ha valakiről szuperlatívuszokban beszélek, azt az illetőt néven kell neveznem, hiszen szerintem, megérdemli az elismerést!
Aki nem ért ezzel egyet, az kérem a neveket csukott szemmel olvassa!

Szóval a sebész…
Dr. Rahóthy Pál főorvos úr
Fantasztikus ember!
Mint azt már említettem egy kedves ismerősünk ajánlotta őt.
Felhívtam, ő behívott. Konkrétan du. 14 órára!
Nos az onkológián az idő érdekes fogalom! Este fél tíz felé jeleztem, lassan haza kellene mennem a szám szerint 4, azaz négy darab gyermekemhez, akkor végre bekerültem! Kismillió ember várt rá, későbbiekben láttam, ez mindig így van, a legkedveltebb sebész volt az onkológián! Nem hiába!
A leleteim láttán felderült arccal közölte: ha neki valaha daganata lenne, csak ilyet kívánna magának, mint az enyém (medulláris carcinóma)
(Jegyzem konkrétan én semmilyet sem kívánnék inkább!)
Azóta az én drága sebészem már megküzdött egy rákfajtával, itt tenném hozzá, sikerrel!
Mindenesetre derű és optimizmus áradt belőle.
Fogta a fejét, hogy Vácon nem végeztek el semmiféle kapcsolódó vizsgálatot!
A mellrák ugyanis szeret áttétet csinálni a nyirokcsomókban, tüdőben, a májban, a csontokban, a petefészkekben és az agyban! Addig nem szabadna műteni, amíg ki nem zárják a távoli áttét lehetőségét.
Továbbá nem szabad hormonális fogamzásgátlót adni annak, akinek valamilyen nőgyógyászati daganata van! Márpedig egy nőgyógyász, ennek tudatában hormonális fogamzásgátló injekciót adott be nekem!
Sebaj! Irány néhány vizsgálat: labor, tüdőröntgen, hasi ultrahang, csontvizsgálat.
Ez utóbbi fantasztikus.
Reggel időpontra érkezel (pontosan!)
Tájékoztató, majd egy kis kontrasztanyag a vénádba (csak hogy radioaktív légy és jobban világíts!)
Utána nyomás a büfé és ezt a részt mindig újra kell tanulnom, hogy 1 órán belül más fél liter folyadék, vagy más fél órán belül 1 liter folyadék (ahogyan barátnőm édesapja mondta volt: nem mindegy hogy kecsegve ringó fecske, vagy recsegve fingó kecske!)
Majd szigorúan időre visszamész és jobb esetben bekerülsz az egyik vizsgálóba, ahol képeket készítenek rólad ide fordulj, így tartsd a fejed stb. Rosszabb esetben az a gép szabad, amibe be kell feküdnöd kb. 20 percre, de olyan érzés, mintha régen a suliban a tornatermi padokon kéne leheveredned, ha nem vagy 25 kg esélyed sincs, szinte mindenhol lelógsz róla, valami fantasztikusan kényelmes!

A hab a tortán? Nos az is van! Ezek után 24 órán keresztül nem mehetsz kisgyermekek és várandós anyukák közelébe!
Kvázi szállást kell keresnem ilyenkor olyan helyen, ahol sem kisgyermek, sem pocakos hölgy nincs! Elárulom ez nagyon nehéz!
Mert ha hazamegyek? A gyerekeim örömmel fogadnak, millió puszit és ölelést várva, de nem tehetem! Még egy légtérben sem tartózkodhatok velük. Ezeket, a vizsgálatokat ezért mindig megszenvedem!

Ha mindezeket a tiszteletköröket megfutottuk, irány a kés!
Időpontra, riadtan, összetörten be a kórházba. El vagy veszve, mint egy kisgyerek, jó lenne valakibe kapaszkodni, aki nagyon erős, de jobb híján kapaszkodtam önmagamba, én voltam a nagyon erős???
Az ágy szélén ülve várni a műtős „fiút”, majd alkudozni, hogy téged, csakis téged ne pucéran fektessen a kocsira, hanem te szeretnél hálóingben eljutni a műtőig, és nem megalázó módon csak egy szál lepedővel letakarva végigtolva az emberek között, a látogatók között.
És nekem ott, akkor sikerült a csoda, a műtős megadóan tűrte, hogy ez a bolond némber felöltözve (bár csak neglizsében) de ne csupaszon érkezzen a műtőbe! Siker!!!

Folytatás...

A műtőben?
Nos előbb az előkészítő, itt lekerül a becses ruhadarab (az ember hogy meg tud becsülni egy hálóinget is!). A kezemet kikötözték egy acélrúdhoz függőlegesen, azt hittem belehalok a fájdalomba, mire a műtőben végre valahára elaltattak. Olyannyira fájt már az egész karom, hogy már csak azért imádkoztam, vagy altassanak már el, vagy kössenek ki, és hagy fussak el innen, vagy egyszerűen csak haljak már meg!

Végül elérkezett a várva várt homály, számolunk drága 1, 2, 3…

Ébredés?
Rémálom, pedig már néhányszor altattak, mindig más az ébredés! Tubus ki, érzem, és fáj…
Felültetnek, ráncigálnak, szorítókötés a mellkasra, két pasi, nem kellemes, sem a megalázó helyzet, sem a fájdalom miatt.

Vissza a szobába, alvás…
Később megérkeznek aggódó nővérkéim. Tudom rettegnek, anyu is rákban halt meg és most itt a „kishúguk”!
Csak álldogálnak az ágyam mellett, próbálnak kommunikálni, de én még félig kába vagyok. Képtelen vagyok nyitva tartani a szememet, a nyelvem is botladozik. Egy dolog van, ami éles és nyilvánvaló, a fájdalom. Veszekszem, perlekedek! Valaki szedje le rólam a szorítókötést, megfulladok, fáj, iszonyú!
Jön a drága, tündéri és türelmes nővérke. Fájdalomcsillapító szurit ajánl. Elzavarom, elég volt, engem többet ne böködjenek, nincs több szuri! Ollót hozzon, és ha ő nem, majd én levágom ezt a vacakot magamról!
Végül később megadom magam, jöjjön, aminek jönnie kell, egy újabb fincsi szúrás, bele a hátsómba. Hogy én milyen ökör vagyok, már rég nem lenne semmi bajom, ha ezt sokkal korábban megengedem neki!

Testvérkéim egy idő után feladják, használhatatlanul kótyagos vagyok, hazamennek. Tudom félnek, tudom féltenek!
(Remélem már azóta megnyugodtak, és belátták, csalánba nem üt a mennykő!)

Másnap reggel, másik nővér: megyünk fürödni. Felderülök, leszedi ezt a vacakot? Igen!!!
Kikísér a mosdóba, mosdat, kellemetlen, végül megkérem, hagy csináljam én magam. Sikerül. Bár a vécé használata szenvedős még napokig! A műtét miatt alig bírom kitörölni… (bocsi most naturális voltam, de ez van!)

Hosszú a nap, betegtársak, sorsok, emberi jellemek. Összezárva!

Délután sírok. Az ágyam az ablak mellett és én bámulok kifelé és peregnek a könnyeim. Siratom a férjemet. Milyen szerencsétlen, hogy egy ilyen selejtes nőt fogott ki!
Rettegek, hogy amit apám végigcsinált anyám mellett, nos ő arra vajon képes-e?
Esti kedves nővérke érkezik, épp jókor, elkapja a bőgőmasina énemet. Kifaggat mi a baj, elmegy és 15 percen belül a drága sebészemmel jelenik meg. Lelket vernek belém, kedvesen, de határozottan! Pillanatok alatt!

Kedden műtöttek, az ígéret úgy szól, ha szombaton kiszedik a csöveket (mert hát az is van nekem, meg 2 tartály), és nincs semmi gond, akkor vasárnap irány haza!
Csakhogy olyan remekül mennek a dolgok, hogy pénteken megszabadítanak a batyutól, jöhet az udvarlás, akkor én nem mehetnék már szombaton? Tanakodás… Mehetek

Vasárnapra akkora lett a műtött oldalon a mellem, mint Raquel Welch-nek! Riadtan telefonáltam Rahóthy főorvos úrnak. Mentegetőztem, hogy tudja, én vagyok az a szökevény, akinek csak ma kellett volna hazamennie, de hát hiányoztak a gyerekeim.
 Ő végtelen türelemmel és bölcsességgel közölte, hogy semmi gond, ő is ezt tette volna a helyemben. Elmondta, milyen vízhajtót írassak fel, végtelenül kedves volt.  
A vízhajtó viszont nem volt kedves, olyan rosszul voltam tőle, hogy öröm volt nézni!
Újabb telefon, mi a teendő. Szedjek fél adagot. OK.

Folytatás...

Hamarosan vissza varratszedésre.
A folyosón kisebb tömeg (vajon a rendőrség engedélyezte a megmozdulást?). Mindenki a Rahóthy-t várja, csak néhányan mennek máshoz. És ebben az arctalan tömegben, miközben rohan egyet-egyet műteni, kiszed néhány varratot, bekötöz pár sebet, a nagy rohanásban megáll egy pillanatra, rám bök a tömegben és megkérdezi: Így hogy csak fél vízhajtót szed jobban érzi magát? Hát milyen agya van ennek az embernek? Telefonon beszéltünk, rengeteg az ember körülöttem és emlékszik rám és a problémámra? Végre néhány röpke óra múlva bejutok. Akkor most lecsapoljuk a fölös folyadékot! Jesszusom a fecskendő és a tű látványától elájulok! (no nem igaziból!) A fecskendő? Aki már járt a Mezőgazdasági Múzeumban és fogékony a hülyeségeimre tudni fogja miről beszélek. A mérete vetekedhet a szarvasmarhák megtermékenyítésére használatos eszközökével, a tű pedig? Hááát… nekem konkrétan a grillsütőhöz gyárilag csomagolt fémnyárshoz hasonlatos. Jó hírek! 1 nem érzek semmit, 2. többször nem kell megismételni. (Később megtudom betegtársaktól, van, akinek fél évig vissza kell járni emiatt, én összesen egy fecskendőnyit produkálok, és ez remek.).  Félek a varratszedéstől, nem is érzem. Elvágtak seregnyi ideget, érzéketlen. Ez az érzéketlenség Dr. Rahóthy Pálról nem mondható el! Amikor a borítékos sorsjegyre kerül a sor, úgy vágja vissza a táskámba, mintha kézigránátot adtam volna a kezébe! Veszekszik. Mit képzelek én magamról, azonnal tegyem el, nekem van négy gyerekem, van hova tennem a pénzemet! (pedig a borítékban 40. 000.- Ft van és ne feledjük 2001-et írunk ekkor!)Sajnos (hál Istennek) azóta nem találkoztunk, de a mai napig hálával és szeretettel gondolok rá! EMBER!!!

Drágáim most búcsúznom kell, mert a bejárónőm szabadnapos, aki én vagyok? Akkor pedig nem is vagyok szabadnapon! No ezt akkor most tisztáznom kell magammal! Lehet, hogy felmondok magamnak? Az hülyeség lenne! Hol találok még egy ilyen megbízható nőszemélyt, mint magam? És még jól is főzök!OK. Maradok. Vagyis megyek takarítani!PusziMég jövök Gabi